Hangszercsoportok

Klarinét

A klarinét nádnyelves, egynyelvű nádsíppal működő fúvós hangszer. A szimfonikus és fúvós zenekarok, a fúvósötös, a dzsessz, klezmer és cigányzenei együttesek fontos hangszere. Hangterjedelme az összes fúvós hangszer között a legnagyobb, közel négy oktáv.

Leírása

A klarinét hangja egy nádból készült vékony lemezke rezgéséből ered.
Ez a nádnyelvecske kb. 1-2 mm vastag, egyik felülete sík, a száj felőli vége 0,1 mm-re el van vékonyítva, a másik vége a hangszer fúvókájához van erősítve. Megfúvásakor rácsapó nyelvként működik, tehát periodikusan nyitja-zárja a befúvó nyílást, ezáltal nyomásingadozást hoz létre. Ebből adódóan a hangszer akusztikai szempontból egyik végén (a sípnál) zárt csőnek tekinthető. A nádnyelv kényszerrezgést végez, rezgésszámát a test csőrezonanciájának móduszai határozzák meg. Mivel a nád a zenész alsó ajkával érintkezik, annak is szerepe van a hangképzésben, feszessége, szorítása hatással van a létrejövő hang színezetére.

A klarinét testének anyaga hagyományosan grenadilfa, de készülhet még paliszanderfélékből, műanyagból, vagy fémből is. Az oboa kúpszerű furatától eltérően belső ürege hengeres, de az alsó vége felé tölcsérszerűen kiszélesedő. A legtöbb fafúvós hangszerhez hasonlóan a különböző hangmagasságok előállítására hanglyukak szolgálnak, amelyek a rezonáló légoszlop hosszúságát szabályozzák a hangszertestben. A hanglyukak nyitását-zárását bonyolult, fémből készült billentyűzet végzi, mely elősegíti, hogy minden kromatikus hang pontosan megszólaltatható legyen.

Az, hogy a hangszer egyik végén zárt hengeres csőként viselkedik, azt eredményezi, hogy a klarinét kvintelő hangszer. Ez azt jelenti, hogy hagspektruma csak a páratlan rendszámú részhangokat tartalmazza, tehát az első megszólaló felhang az alaphangtól nem oktáv, hanem duodecima (oktáv + kvint) távolságra van. Ennek nem csak a hangszín szempontjából van jelentősége, hanem abban is, hogy átfújáskor is ennyivel lesz magasabb a hangja. Ebből következik, hogy egy-egy fekvésben, regiszterben 19 alaphangot kell képezni, ezért a klarinétnak bonyolultabb, összetettebb billentyűzetre van szüksége, mint mondjuk a fuvolának vagy az oboának..

Klarinétfélék

Név	Hangolás	Használata
Kis klarinét	Esz	éles hangú, elsősorban fúvószenekarokban szerepel
B-klarinét	B	mindenféle stílusban a leggyakrabban használt típus
A-klarinét	A	bizonyos hangnemekhez alkalmasabb, mint a B hangolású
Basszetkürt	F	a 18. század vége felé volt kedvelt, Mozart klarinétversenye eredetileg erre íródott
Alt klarinét	Esz	kamarazenében kedvelt
Basszus klarinét	B1	a kortárs zenében, fúvószenekarokban, dzsesszben használják

 

Története

A nádsípos hangszerek közül talán a klarinétnak van a legrégibb múltja. A nádból készült egyszerű idioglott pásztorsípok (vagyis ahol a sípnyelv a test anyagából van hasítva) működési elvük alapján rokoníthatók vele, hiszen ezek is egynyelves nádsíppal és hengeres "furattal" rendelkeznek. A középkortól chalumeau nevű elődje volt használatban, de csupán népi hangszerként. Johann Christoph Denner (1655-1707) újításai (1690) tették lehetővé a hangszer hangterjedelmének kiszélesítését, illetve hogy ezt a hangterjedelmet kvintelő jellege ellenére megszakítás nélkül foghassa át. Az így létrejött új, magasabb regiszter hangzása vetekedett a 18. századi trombita magas, fényes clarino regiszterének hangjával, innen kapta a nevét: clarinetto.

A komolyzene viszonylag későn kezdte alkalmazni, csak a bécsi klasszikusoktól kezdve honosodott meg. Hyacinthe Klosé klarinétművész és Louis-Auguste Buffet hangszerkészítő együttműködésével fejlődött ki a hangszer mai formája 1839 és 1843 között, akik a fuvola Theobald Böhm által kifejlesztett billentyűzetét adaptálták a hangszerre. Zenekarbeli státusza Beethoven munkássága révén vált véglegessé.

Napjainkban a klarinét széles körben elterjedt hangszer. A fúvószenekarban a klarinét olyan, mint a szimfonikus zenekarban a hegedű, több szólamot is alkalmaznak benne, több hangszerrel. A nagyzenekarban 2-3 klarinét és egy basszusklarinét, a kamarazenekarban pedig 1-2 klarinét lehet.