Hangszercsoportok

FUVOLA

Az aerofon hangszerek családjába tartozó ajaksípos istrumentum. Fejlődésének története az ősidőkre nyúlik vissza.

A fuvolák népes családját két csoportra oszthatjuk a befúvónyílás elhelyezkedése alapján, amely alapvető fontosságú a megszólaltatás és játékmód szempontjából.
Az egyenes-, más néven hosszanti fuvolák esetében a befúvónyílás a hangszertest végén a harántfuvolák esetében pedig a hangszer oldalán helyezkedik el. Az egyenes fuvolák két fő típusa a pánsíp és a furulya.

A fuvola szó, köznyelvi értelemben az ázsiai eredetű harántfuvolát jelöli, amelynek építésében az európai műzene fejlődése során számos újítást eszközöltek. A kromatikus hangsor minél teljesebb megszólaltatásának és az intonáció tisztaságának érdekében, több ízben is módosították a légoszlop hosszának és ezzel a megszólaló hang magasságának változtatását szolgáló fogólukak méretét, számát elhelyezkedését. Az instrumentum belsejében található furat jellegének többszöri átalakítása pedig a hangzás kiegyenlítettségét célozta. A fuvolaépítés történetének legjelentősebb újítója Theobald Böhm volt. Az általa kialakított konstrukció máig meghatározó a fuvolaépítők számára. A ma használatos Böhm 1847-ben bevezetett újítása óta lényegében változatlan hangszerek a korábbi gyakorlattal ellentétben nem fából, hanem fémből készülnek.

A három részből álló hangszer fejrészén található a külön szájrésszel (Mundstück) ellátott fúvórés. A kúpos (kónikus) furatú, rövidebb végén csavarral szabályozható hangoló dugóval lezárt fejrészhez illeszkedik a hengeres (cilindrikus) furatú középrész, amely - szintén cilindrikus - lábrészben végződik. Ez általában külön darabból készül, de előfordul, hogy egybeépítik őket. A közép- és lábrészen találhatóak a fogólyukak, amelyek gyarapodása illetve elhelyezkedése szükségessé tette, hogy a hangszert mechanikus részekkel (billentyűk, rugók, tengelyek, és az ezeket tartó szerkezetek) szereljék fel, amelyek megkönnyítik a lyukak különböző kombinációkban való befedését. Az első billentyű beépítése legkésőbb a tizenhatodik századra tehető. A maihoz hasonló összetett mechanika a tizennyolcadik században alakult ki. A fuvola többféle hangolásban készülhet, de a legáltalánosabb a C alaphangra hangolt úgynevezett nagyfuvola. Ennek kicsinyített, magasabb hangfekvésű mása a kisfuvola, más néven piccolo. Emellett használnak még alt- és basszusfuvolákat is.